Hírek - 2018

Közel 180 településre jutott el a Betlehemi Békeláng

2018. december 25.


Pozsonytól egészen Királyhelmecig közel 180 szlovákiai magyar településen világít Szentestén a Betlehemi Békeláng, hirdetve Krisztus békéjének fényét. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség évről évre egyre több helyszínre juttatja el a lángot, ami azt is jelenti egyúttal, hogy egyre többen érzik teljesnek a karácsony ünnepét úgy, hogy a betlehemi Születés Templomában égő öröklángról gyújtott béke lángja világít az otthonaikban.

A Betlehemi Békeláng idén jubileumot ünnepel, harmincadik éve járja be Európát. Ezért most Bécs helyett Linzben tartották a lángátadó ünnepséget december 15-én, innét hozták el a szlovákiai magyar cserkészek is a lángot hazánkba.

A Betlehemi Békeláng december 16-án kezdte meg felvidéki útját, Komáromban, az SZMCS központi lángátadó ünnepségén. A cserkészek ezt követően stafétaszerűen adták tovább a lángot a közeli cserkészcsapatoknak, egyházközösségeknek, szervezeteknek, és mindenkinek, aki szerette volna otthonában fogadni.

A felvidéki magyar cserkészeknek köszönhetően világít a béke lángja a pozsonyi és a nagyszombati érsekségen, ahova szlovák cserkésztestvéreikkel közösen vitték el a lángot. Dunaszerdahelyen a városi szabadtéri adventi koszorún is a béke lángja világít vasárnap óta. A láng a szlovák cserkészeknek köszönhetően vonaton is utazott Szlovákiában, eljutott a Lomnici-csúcsra is, a Léva-Párkány vasútvonalon pedig lévai cserkészeinktől vehették át a béke szimbólumát az érdeklődők. Sok cserkészcsapat pedig a karácsony előtti egy-két nap folyamán viszi házról-házra a lángot szülőfalujában.

„A békeláng idén az elfogadásra, egymás megbecsülésére tanít minket. Azt gondolom, napjainkban ez nagyon aktuális, és örülök, hogy épp mi, cserkészek lehetünk ennek a békének a hírnökei. Sokszor nem könnyű félretenni az előítéleteinket, de a béke szimbóluma emlékeztet minket arra is, hogy nap, mint nap keressük és lássuk meg a jót embertársainkban. Mi, cserkészek eszerint élünk, és eszerint neveljük a ránk bízott gyerekeket, fiatalokat, és most ebből adunk tovább mindenkinek egy picit. A karácsonyi időszak jó alkalom az elfogadás, a türelem és a megértés gyakorlására, hisz ezek mind nagyon fontosak ahhoz, hogy békében, szeretetben teljen karácsony ünnepe” – mondta Lépes Lívia, az SZMCS békeláng-koordinátora.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 27. alkalommal kapcsolódik be a béke lángjának terjesztésébe. A láng dél-szlovákiai útjáról folyamatosan hírt adunk a Betlehemi Békeláng szervezetünk által működtetett Facebook-oldalán (facebook.com/betlehemilang) is. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség köszöni mindenkinek, aki bekapcsolódott a békeláng továbbadásába, és áldott, békés karácsonyi ünnepeket kíván mindenkinek!

szmcs-p

Megérkezett a Felvidékre a Betlehemi Békeláng

2018. december 17.


Komárom. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség jóvoltából idén immár huszonhetedik alkalommal érkezett hazánkba a Betlehemi Békeláng. Cserkészeink a többi magyar cserkészszövetség képviselőjével együtt december 15-én a linzi Új Székesegyházban, Ausztria legnagyobb templomában vették át a lángot 20 ország cserkészeivel együtt. A szlovákiai magyar cserkészek központi lángátadó ünnepségét december 16-án Komáromban tartották, ahol a békeláng megkezdte útját Dél-Szlovákia magyarlakta településeire.

Az idei linzi lángátadó ünnepségre számos országból érkeztek cserkészek, hogy ebben az évben is eljuttassák hazájukba a betlehemi Születés Templomából eredő békelángot. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséget 15 fiatal cserkész képviselte ezen a rendezvényen, akik december 15-én az esti órákban érkeztek vissza Szlovákiába, lámpásaikban a Betlehemi Békelánggal.

Vasárnap délelőtt (december 16.) érkezett meg a láng a komáromi Szent András-bazilikába, ahol a cserkészcsapatok tagjai átvették, és hazavitték falujukba, városukba. Ezt követően a béke lángját a cserkészek stafétaszerűen adják tovább egyebek között Csallóközbe, Mátyusföldre, Bodrogközbe és Felvidék minden magyar lakta területére. A cserkészek többségében a helyi templomokba viszik el a lángot, sok cserkészcsapatunk pedig karácsonyt megelőzően, de vannak akik Szenteste napján viszik el a béke lángját a a cserkészek családjaihoz, és mindazokhoz, akik kérik.

A láng terjesztésébe szlovák cserkésztestvéreink is tevékenyen bekapcsolódnak, ők az elsők között vasárnap a köztársasági elnöknek is átadták a lángot Poprádon. Szintén nekik köszönhető, hogy idén is szinte az ország teljes vasúthálózatán utazik a béke lángja, lévai cserkészeinknek hála pedig a Léva–Párkány vasútvonalon is át tudják venni a lángot az érdeklődők.

Sokszínűségében rejlik közösségünk békéje: így hangzik a láng idei jelmondata, amely arra mutat rá, hogy a béke alapja a sokszínűség, és meg kell tanulnunk előítéletek nélkül, békével a lelkünkben együtt élni embertársainkkal. A cserkészek arra buzdítanak mindenkit, hogy minél többen kapcsolódjanak be a békeláng terjesztésébe, és ebben az évben is minél több otthont ragyogjon be a béke szimbóluma. Bővebb információ a békelángról és annak útjáról a Betlehemi Békeláng SZMCS által működtetett honlapján (lang.szmcs.sk) vagy Facebook oldalán (facebook.com/betlehemilang) érhető el.

szmcs-p

Lángátadó ünnepségek 2018-ban

2018. december 14.


Hamarosan ismét megérkezik a Betlehemi Békeláng a Felvidékre. A linzi lángátadó ünnepség után elindul útjára, s egyre több otthonban fog fény kigyúlni nyugattól kelet felé haladva, december 15-24. között.

A békeláng idei főbb megállói 2018-ban:

Nemzetközi lángátadó ünnepség Linzben

December 15., szombat, 14:00

Neuer Dom (Herrenstrasse 26, Linz, Ausztria)

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Központi lángátadó ünnepség Komáromban

December 16., vasárnap, 11:00

Szent András-templom (Nádor utca, 945 05 Komárno)

Megyei lángátadó ünnepség Héregen

December 19., szerda, 17:00

Szent László plébániatemplom (Héreg, Magyarország)

Lánghordás a vasúton

December 22., szombat

A szlovák cserkésztestvéreinknek köszönhetően szinte a teljes vasúthálózaton utazik a békeláng, lévai cserkészeinknek hála pedig a Léva – Párkány vasútvonalon is át tudják venni a lángot az érdeklődők.

A láng további felvidéki állomásai a folyamatos frissítés alatt álló Helyszínek menüpont alatt találhatók.

Lángátadó ünnepségek a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának tagjainál:

Magyar Cserkészszövetség

Központi lángátadó ünnepség

December 16., 15:00

Budapest, Budavári Evangélikus templom (vár)

Kapcsolattartó: Bóna Zoltán (0036/20/914-38-93)

Szeged, Dóm

December 16., 18:00

Szombathely, Szent Norbert zárdatemplom

December 16., 20:00

Kapcsolattartó: Süle Beatrix (0036/20/223-95-86)

Budapest, Országház

December 17., 9:30

Székesfehérvár, Prohászka templom

December 17., 17:00 (Kaszap-mise)

Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség

Tiszaújlak, református templom

December 16.

Kapcsolattartó: Barna György (00380955670490)

Vajdasági Magyar Cserkészszövetség

Csantavér, Páduai Szent Antal templom

December 17., 18:00

Kapcsolattartó: Pásztor Orsolya (pasztor.orsi@gmail.com)

Úton a betlehemi lángért

2018. december 14.


A Magyar Cserkészszövetség EFOP programjának köszönhetően vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, horvátországi, magyarországi és felvidéki cserkészek indultak tegnap útnak a betlehemi lángért.

December 13-án 6 ország 150 cserkésze gyűlt össze Pannonhalmán azzal a céllal, hogy lelkileg feltöltődve, élményekkel gazdagodva, s közben világot látva szombaton elhozza a békelángot a linzi római katolikus bazilikából.

A résztvevők a csütörtöki nap folyamán egy lelkigyakorlaton, ill. imaösvényen vettek részt Pannonhalmán a Mustármag közösség jóvoltából, az estét pedig egy fergeteges tábortűzzel zárták. A pénteki úticél Bécs: délelőtt Schönbrunn kastélyát látogatják meg, délután a helyi magyar cserkészek vezetik őket körbe a városban, nagy hangsúlyt fektetve a magyar vonatkozású történelmi helyszínekre. Szombaton már Linzben várják őket az ottani cserkészek, akik megmutatják a város nevezetességeit.

A kirándulás utolsó és egyben legfőbb állomása a 30. Nemzetközi Lángátadó Ünnepség a linzi dómban, mely 14:00 órától veszi kezdetét. Ide gyűlnek össze a cserkészek a világ minden tájáról, hogy elvigyék hazájukba a béke szimbólumát.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséget 14 fiatal cserkész képviseli ezen a rendezvényen, akik december 15-én az esti órákban érkeznek vissza Szlovákiába, lámpásaikban a betlehemi lánggal.

Sokszínűségben rejlik közösségünk békéje

2018. december 7.


Dunaszerdahely. Európában van már a Betlehemi Békeláng, november 28-án gyújtotta meg Niklas Lehner, az idei lánggyermek a betlehemi Születés Templomának öröklángjáról. Az osztrák cserkészek idén már harmincadik éve vesznek részt a békeláng terjesztésében, ezért most ők kapták a lehetőséget az ORF-től (Österreichischer Rundfunk – az osztrák közszolgálati tévé és rádió), hogy kijelöljék maguk közül, ki legyen az a szerencsés, aki személyesen mehet el a békelángért. A kerek évforduló miatt a lángátadó ünnepséget idén Bécs helyett Linzben tartják, innen fogják elhozni a szlovákiai magyar cserkészek is országunkba a béke jelét.

Idén a Békeláng-gyermek a felső-ausztriai Vorchdorfból származó 11 éves Niklas Lehner lett, aki cserkészként már évek óta aktívan kiveszi részét a láng terjesztésében. Szabadidejében dobol, lelkes ministráns és focista. Számára a béke az apró dolgokban kezdődik: ne vitatkozzunk a családban, ne álljunk harcban egymással, és úgy véli, a békéért minden embernek egyformán tennie kell. Cserkészvezetője úgy nyilatkozott Niklasról, hogy egy igazi példakép lehet mindenki számára a békéért való elhivatottságával, segítőkészségével, jó kedvével és rengeteg energiájával.

A békeláng idei mottója arra mutat rá, hogy a béke alapja a sokszínűség, és meg kell tanulnunk előítéletek nélkül, békével a lelkünkben együtt élni embertársainkkal. A cserkészmozgalom alapelve, hogy a gyerekeket és fiatalokat egymás elfogadására nevelje, és aktív szerepet vállaljanak egy toleráns társadalom építésében.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 27. alkalommal kapcsolódik be a béke lángjának terjesztésébe. A láng felvidéki útja 2018. december 16-án a komáromi központi lángátadó ünnepséggel indul, hogy ezután a cserkészek közreműködésével beragyogja Szlovákia magyar lakta területének javát. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség buzdít mindenkit, hogy idén is kapcsolódjanak be a békeláng terjesztésébe, hogy még több településre, házhoz, családhoz eljuthasson az.

A békelángról, annak dél-szlovákiai útjáról és a központi lángátadó ünnepségről a Betlehemi Békeláng Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által működtetett honlapján (lang.szmcs.sk), valamint Facebook oldalán (facebook.com/betlehemilang) tájékozódhatnak. A karácsonyi várakozás örömének megélésében pedig az adventi egypercesek és egy jócselekedet-naptár is segít a cserkészek jóvoltából.

A cserkészek szeretnék ebben az évben is minél több településre eljuttatni a Betlehemi Békelángot, és ehhez kérik mindenki segítségét. Ha az Ön településére nem jutott még el az elmúlt években a láng, vegye fel velünk a kapcsolatot a fenti honlapon keresztül.

szmcs-p

Nemzetközi Lángátadó Ünnepség 2018

2018. november 19.


Sokszínűségében rejlik közösségünk békéje.


Az osztrák cserkészek szövetsége, a PPÖ sok szeretettel hívja a cserkészeket a világ minden tájáról, hogy segítsenek terjeszteni a béke lángját 2018-ban is, és vegyenek részt a hivatalos ökumenikus ünnepségen. Ebben az évben a lánggyermek - a láng történelmében először - nem Bécsben, hanem Linzben (Felső-Ausztria), az Új Székesegyházban osztja meg velünk a békelángot.


A linzi római katolikus katedrális (Neuer Dom Linz) a PPÖ Ökumenikus Békeláng Ünnepségének 30. évfordulója alkalmából ad otthont az eseménynek. Azért esett a választás Linzre, mivel a békeláng projekt kezdeményezőjének és állandó szervezőjének, a Felső-Ausztriai Broadcasting Coorporation-nek (ORF) itt van a székhelye. Az eseményre 2018. december 15-én, szombaton, 14:00 órai kezdettel kerül sor.


Az ökumenikus ünnepség középpontjában ismét a béke lángjának osztása lesz, melynek során a 2018-as hivatalos lánggyermek (akinek a neve még nem ismert) a békelánggyertyával gyújtja meg az egyes nemzetek küldöttségének gyertyáit. A gyertyagyújtáskor az adott küldöttség a saját anyanyelvén olvashatja fel az általa megírt békeüzenetet vagy imát, könyörgést. A küldöttség egy másik tagja az ünnepség kezdetén csatlakozik a zászlóvivők társaságához.


Az ünnepségen a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség küldöttsége is részt vesz, így a békeláng december 15-én a késő esti órákban megérkezik majd a Felvidékre is.