Hírek - 2014

Idén is beragyogja a Felvidéket a béke lángja


2014. december 22.


Dunaszerdahely. December 24-én véget ér a Betlehemi Láng idei, több mint hetven települést érintő körútja Felvidéken. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség jóvoltából immár 23. éve fogadhatják otthonaikba családjaink a béke lángját.


A Cserkészszövetség küldöttsége a lángot december 13-án vette át a bécsi Gustav Adolf templomban. Az ünnepség után a béke és összetartozás lángja idén először Félbe, Dunaszerdahelyre, Érsekújvárba, Udvardra és Kürtre, majd a hét folyamán még közel ötven további településre jutott el Egyházfától Szepsiig. Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította, amelynek jelképe a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta az osztrák cserkészek minden évben elhozzák a lángot Bécsbe, amely onnan a világ legkülönbözőbb pontjaira jut el. A Betlehemi Láng a béke szimbóluma, amely karácsonykor több ezer otthonban ragyog a világon. A békeláng dél-szlovákiai útját a lang.szmcs.sk honlapon követhetik figyelemmel, a Facebook-oldalon (facebook.com/betlehemilang) pedig az egyes települések lángátadóiról is találnak fotókat.

„A lángnak, csakúgy, mint a lánghordásnak, mély szimbolikája van, és megtisztelő, hogy pont mi, cserkészek, lehetünk a béke és összetartás hírnökei. A fiatalokat az elfogadásra és egymás iránti szeretetre neveljük, és ugyanezt az eszmét hirdeti a békeláng továbbadása is“ – mondta Kovács Tamás, az SZMCS lángkoordinátora. A Betlehemi Láng megtanít arra, hogy a békét, ahogy a lángot is, embertől emberig kell továbbadni. A láng a karácsony szellemiségét szimbolizálja. Mutatja az utat nekünk, ahogy a csillag mutatta a pásztoroknak Jézus születésekor. Óvni, táplálni kell, hogy ne aludjon ki, ahogy a békét és a szeretetet is az emberi szívekben. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség így kíván mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket!

szmcs-p

Adj hírt a lángról Te is!


2014. december 17.


Idén is várjuk fotóitokat, videóitokat, rövid üzeneteiteket a lángátadásokról. Töltsétek fel a Facebook-oldalunkra, legyen minél színesebb az üzenőfalunk. Így egy kicsit a karácsony nyugalmát is közelebb érezhetjük magunkhoz az utolsó (főleg rohangálós) héten. :) Ha Instagramot használtok, a képek alatt jelöljétek meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséget (@szmcs), és használjátok ezeket a hashtageket: #betlehemilang #friedenslicht #peacelight. Add tovább ebben az évben is a békét!

Elkezdődött az idei békeláng-staféta


2014. december 14.


Dunaszerdahely. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szombat délután (december 13.) átvette a Betlehemi Békelángot Bécsben, a Gustav Adolf templomban. A lángot Balogh Nicole féli cserkésznek az idei lánggyermek, Tizian Ronacher adta át. A láng már megkezdte útját Dél-Szlovákia magyar lakta településeire.


A bécsi lángátadó ünnepségre egy tucatnyi európai országból és az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek cserkészek, hogy ebben az évben is elvigyék hazájukba a betlehemi Születés templomából származó békelángot. A köszöntők után a helyszínre érkezett nemzetek egy-egy képviselője könyörgést mondott, majd az idei lánggyermek mindenki lámpását meggyújtotta a békelángról. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséget a kürti Kovács Tamás, idei országos lángkoordinátor valamint segítői képviselték. „Nagyon jó érzés a lángátadó ünnepségen találkozni más nemzetiségű cserkésztestvéreinkkel, és látni, hogy a Békeláng valóban összeköt mindenkit nemzetiségtől, bőrszíntől függetlenül” – mondta Kovács Tamás.


A hivatalos lángátadó után először Félbe, Dunaszerdahelyre, Érsekújvárba, Udvardra és Kürtre érkezett a láng, a hét folyamán pedig Pozsonypüspökire, Felsőszelibe, Nagymegyerre, Egyházfára, Nyitragesztére, Nagykérre, Gútára, Komáromba jut el a láng. Felsőszeliben a helyi cserkészcsapat december 17-én tartja a szentmisével egybekötött lángátadót, ahonnét Nádszegre, Nyékvárkonyra és Bősre kerül a láng. A felsorolt településeken a helyi cserkészcsapatoktól vehetik át a lángot az érdeklődők, a cserkészek a környező falvakba is eljuttatják a béke lángját. Az útvonalról bővebb információkat a Betlehemi Békeláng SZMCS által működtetett honlapján (lang.szmcs.sk) találnak. A békeláng terjedéséről a helyi lángmesterek folyamatosan tudósítanak, a láng Facebook-oldalán (fb.com/betlehemilang) képeket és videókat is találhatunk majd az átadásokról.


Dél-Szlovákia keleti részére a Betlehemi Békeláng vonattal jut el, cserkészeink a szlovák cserkészektől veszik át a lángot. A vasút közreműködésével Fülekre, Ipolyságra, Kassára és Királyhelmecre érkezik majd, onnét pedig a cserkészek egyebek között Rimaszombatra, Tornaljára, Palástra, Leleszre és további községekbe juttatják el.

A szlovákiai magyar cserkészek már huszonharmadik éve hozzák el a béke lángját a magyar családok otthonaiba. A láng honlapján található útvonal nem végleges, a cserkészek buzdítanak mindenkit, vegyék fel velük a kapcsolatot, ha szeretnék, hogy a béke lángja náluk is világítson.

szmcs-p

Nálunk a láng!


2014. december 13.


Balogh Nicole féli cserkész átvette a békelángot ma délután Bécsben. Már úton van hazafelé, indul az idei lángstaféta.

Nézd meg a láng tervezett útvonalát!


2014. december 13.


A Betlehemi Békeláng idei útvonalát a mellékelt táblázatban lehet megtekinteni.

blutvonal2014.xlsx

Holnap érkezik a láng


2014. december 12.


Szombat délután már elindul a Békeláng Bécsből, hogy estére már el is jusson az első felvidéki állomásaira. Az útjáról folyamatosan tájékoztatunk itt és a Láng Facebook oldalán.

Újra felragyog a békeláng


2014. december 2.


2014 karácsonyán is Felvidékre érkezik a Betlehemi Békeláng a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség jóvoltából. A láng december 13-án, szokás szerint Bécsbe érkezik, onnan kerül majd otthonainkba.

Idén már 23. éve, hogy a felvidéki magyar cserkészek stafétaszerűen juttatják el a Betlehemből érkező lángot Szlovákiai magyar lakta településeire. A békelángot 1986 óta osztrák cserkészek hozzák el a betlehemi Születés templomának öröklángjáról, majd egy különleges gyermek közvetítésével adják azt tovább itt Európában. Ez a gyermek idén a 9 éves Tizian Ronacher, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy több önkéntes tevékenységben is részt vesz az iskolán kívül, többek között segít nyelvet tanulni a más kultúrából érkezett diáktársainak.

A bécsi átadó ünnepségre a nemzetközi vendégek és különféle szervezetek képviselői között a kürti Kovács Tamás, a Békeláng idei felvidéki koordinátora is megérkezik majd kísérőivel, hogy átvegyék a lángot. A hivatalos átadó után Félbe, Dunaszerdahelyre, majd a karácsony közeledtével országszerte egyre több és több cserkészcsapathoz jut el a fény, akik azt december 15-től folyamatosan tovább osztják helyben és a környező falvakban és városokban – mindenhol, ahol ezt igénylik.

A láng tervezett útvonaláról a www.lang.szmcs.sk honlapon, valamint a facebook.com/betlehemilang oldalon tájékozódhatnak. Bátran vegye fel velünk a kapcsolatot ezeken keresztül, hogy Önhöz és településére is eljusson a Betlehemi Békeláng.

szmcs-p

Béke veled!


2014. december 2.


A Betlehemi békelángnak minden évben választanak egy mottót. Idén ez így hangzik: Friede sei mit Dir (Béke Veled!) – Shalom – Salam.